Inner Space – Belső tér
Az igazi én - 1. rész
Az „igazi Én” és az agy
Mivel nem értjük az „igazi Én” jelentését, ezért helytelenül az „igazi Én” nagyon sok tulajdonságát (képességét) az agynak és az idegrendszernek tulajdonítjuk. Amikor az agy szót használjuk, akkor általában az idegsejtek anyagára (tömegére), az összekötő sejtszövetekre és a hártyával borított agyvízre gondolunk. Ez egy anyagi entitás. Ma már ismerjük az anyag legtöbb lehetséges tulajdonságát, de eddig még nem volt olyan fizikus, aki kijelentette volna, hogy az anyag képes az átélésre, a tapasztalatszerzésre. Ha az anyag erre nem képes, akkor az agy, ami anyagból van, hogyan tudna átélni.
Az „igazi Én” helye
Az agy képes különböző fizikai feladatok végrehajtására, információk megjegyzésére és tárolására, a test összetett (bonyolult) mozgásainak az összehangolására. De ezek mind fizikai feladatok. Az „átélés” képessége túllépi az agy birodalmának a határait. Csak az „igazi Én” rendelkezik az átélés szerepével. Azt is láthatjuk, hogy az „igazi Én” egy másik fontos képessége - a döntés és elhatározás, a megkülönböztetés és választás – a múlt átéléseitől és tapasztalataitól függ. Ahogy a számítógépek vagy az autók sem működnek kezelő nélkül, ehhez hasonlóan, az agy, ami egy nagyszerű fizikai (anyagi) eszköz, nem képes dönteni vagy határozni az „igazi Én” nélkül. Az agy a közvetlen eszköz, az irányítószoba, ahonnan az „igazi Én” végrehajtja az irányítás feladatát. Az „igazi Én” az, ami befogadja az anyagi világból érkező információkat az érzékszerveken és az agyon keresztül; ami dönt, határozatot hoz és cselekszik az agy és a test segítségével.
Láthattuk, hogy az „igazi Én” különböző feladatokat (elhatározás, döntéshozatal, gondolkodás, érzés, stb.) végez el. Az „igazi Én” egy nagyon szubtilis, fényenergiából álló, nem manifesztálódó lény (entitás). Ha ábrázolni szeretnénk, akkor egy parányi, mérhetetlenül kis pont lenne erre a legalkalmasabb. A nem manifesztálódó „igazi Én” egy parányi, szubtilis fénypont. Ennek a testnek az irányítója az „igazi Én”, ami az agyat, mint irányítószobát használja. Az „igazi Én” fizikai elhelyezkedésének a helye az agy és azon belül a hipotalamusz, ahonnan hatékonyan tudja ellenőrizni mind a két agyféltekét, a kis agyat, az agyalapi mirigyeket, a belső elválasztású mirigyeket és a vegetatív idegrendszert, vagyis a test minden sejtjét.
Az igazi én - 2. rész
Az első illúzió: "én" és "enyém"
Az „igazi Én” léte végtelen, nem birtokolja az anyagi entitásokat (dolgokat). Amikor a halál pillanatában a lélek elhagyja a testet, egyetlenegy atomot sem visz magával ebből a fizikai világból. Az „igazi Én” ebben a fizikai világban átél és tapasztal.
A társadalom rendszerei, szokásai és törvényei a birtokláson alapulnak. Az „igazi Én” a születéstől kezdve belép az „enyém” labirintusába. Azt hisszük, hogy birtokolhatjuk a fizikai dolgokat és nagyon sokan minden erejüket megfeszítve dolgoznak azért, hogy még többet birtokoljanak. Természetesen abban semmi rossz nincsen, ha a körülöttünk lévő tárgyakat egy gondnok magatartásával használjuk, vagyis gondosan, ám nem ragaszkodva hozzájuk, vagy függve létüktől. De általában a tárgyakhoz való viszonyunk nem ilyen. Azt gondoljuk, hogy azok a mieink, hogy „ezt én használom, ezt senki más nem birtokolhatja, ezt én vettem, én adtam, én láttam meg először, stb.”
Az eredeti átélés
Ahhoz, hogy megértsük, hogy az „igazi Én” örökkévaló és halhatatlan, először önmagunkat kell megismernünk. Ez a megértés és megismerés lesz a mély belső békének és biztonságnak az alapja. A halhatatlanság megértése; a biztonság megtapasztalása; a vágyaktól mentes állapot; a békés, együttérző, szerető és boldog élet az, amit úgy is nevezhetünk, mint „eredeti átélés”. Ilyen volt az átélésünk akkor, amikor tudatában voltunk „igazi Énünknek”. De aztán fokozatosan elfelejtettük az igazi Énünket és az eredeti átéléseinket. Az „igazi Énnek” a béke, a boldogság, a szeretet és az elégedettség az eredeti és természetes állapota. Az „igazi Én” ebben az állapotban érzi jól magát, de mihelyt haragot, lehangoltságot, irigységet, stresszt, stb.-t tapasztal, rosszul kezdi érezni magát, és szeretne újból visszatérni a béke állapotába.
T.S. Elliot írja a „Négy Kvartett”-ben:
„És nem hagyhatjuk abba a kutatást
És az lesz kutatásunk vége,
Ha megérkezünk oda, ahonnan elindultunk
És először ismerjük fel azt a helyet.”
Valaha képesek voltunk arra, hogy átéljük az állandó béke és boldogság legemelkedettebb állapotait, de idővel a teljességnek ezt az állapotát elveszítettük. Elkezdtük azt kutatni, hogy hogyan tudjuk újból ezt az állapotot megtapasztalni, de a kutatásaink az anyagi világra és az érzékszerveinkre korlátozódtak. Most a sok kutatás végén visszatérünk oda, ahonnan elindultunk, az eredeti állapothoz, a legemelkedettebb átéléshez, vagyis az „eredeti Énünkhöz”, és vele az eredeti minőségű életünkhöz.